Belpolitika
Lecserélte a polgármester a táblákat, Orbán-idézettel köszöntik a Jándra látogatókat
A polgármester szerint községükben még az ellenzéki is fideszes.
2024.04.29 10:32ma.huKicserélte az ukrán határ közelében fekvő Jánd polgármestere a falu két végén a település tábla mögött álló köszöntő feliratot. Az "Üdvözöljük Jánd községben" felirat helyére a "No Migration, No Gender, No War" felirat került, ami Orbán Viktor beszédeinek visszatérő eleme, valamint a Fidesz egyik szlogenje lett az elmúlt években. A polgármester azt mondja, hogy ebben nincs semmi kivetnivaló, hiszen náluk még az ellenzék is fideszes.
Ennél frappánsabban és egyértelműbben nehezen lehetne megfogalmazni jelen korunk legfontosabbb kihívásait - nyilatkozta az ATV Híradónak Asztalos István polgármester, aki a választáson már nem újrázik.
Asztalos István azt mondta, örül annak, hogy ez a felirat hamar népszerű lett. Ő úgy gondolja, hogy független politikusként biztos abban, hogy a község lakóinak többsége egyetért a táblával. "Szoktam mondani, hogy községünkben az ellenzék is fideszes. Nekem nagyon kemény fideszes ellenzékem volt a korábbiakban. Most már kevésbé. Itt a 80 százaléka a településnek egészen biztos, hogy egyetért ezzel a kihelyezett táblával" - fogalmazott.
A kisgazdák korábbi helyi elnöke szerint a táblával nincs semmi baj. A Torgyán-párt feloszlása után ugyan nem politizál, de az eseményeket figyeli. Koncz Gábor, gazdálkodó így fogalmazott: "közel vagyunk a szomszédokhoz és mi nagyon nagyon háborúellenesek vagyunk. Nem csak itt, hanem világszerte. Van itt számomra, szerintem, véleményem szerint annyi katasztrófa a Földön, a világban, hogy ehhez nem hiányzik már semmi, sem itt egy háború, sem Amerikában egy háború."
Az önkormányzat képviselőit is próbálta a Híradó megkérdezni, de ők nem kívántak nyilatkozni. A polgármester ugyanis az ő véleményüket is kikérte a tábla kihelyezése előtt.
A faluban egyébként nem találtak olyat, aki érezte volna a migrációs nyomást.
Jánd az ukrán határtól légvonalban alig több mint 10 km-re van.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06