Belpolitika
Voks 24 - DK: aki az ellenzék egységét megbontja, az Orbán rendszerét támogatja
Dobrev Klára úgy fogalmazott: "Orbán rendszerében győzni csak úgy lehet, hogyha közösen, együtt lépünk fel".
2024.04.28 11:19MTIAki az ellenzék egységét megbontja, például a sikeres közös ellenzéki polgármesterek ellen indít jelölteket, az "Orbán rendszerét támogatja" - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője egy pénteki, budapesti sajtótájékoztatón.
Dobrev Klára arról beszélt, hogy a június 9-i önkormányzati választáson meg kell tartaniuk a fővárost, illetve azokat a településeket és kerületeket, amelyeket 2019-ben "vissza tudtunk szerezni a Fidesztől".
Hozzátette, eközben az is a feladatuk, hogy még több kerületnek és településnek "adjuk vissza azt a szabadságot, amelyet itt Budapesten a II. kerület vagy éppen a főváros is élvez".
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: "Orbán rendszerében győzni csak úgy lehet, hogyha közösen, együtt lépünk fel".
A Széll Kálmán téren tartott eseményen Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista polgármestere arra kérte hallgatóságát, hogy június 9-én az önkormányzati és az európai parlamenti választáson is vegyenek részt. Hangsúlyozta, hisz benne, hogy egy döntés akkor a legjobb, ha azt minél többen hozzák meg.
A sajtótájékoztató végén Dobrev Klára a DK egyik pultjánál leadta támogató aláírását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:08 Baleset történt az M1-esen Budaörsnél, több kilométeres a torlódás
- 10:07 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: teljesen átalakul a Magyar Honvédség
- 9:05 Újra kigyulladt az a csepeli lakás, amit aznap már egyszer eloltottak
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06