Diplomácia
Sulyok Tamás Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével találkozott
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat keletnémet menekültek tízezreit fogadta be a zugligeti templomnál kialakított táborban.
2024.04.28 14:44MTISulyok Tamás Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével találkozott pénteken Rómában. A Szuverén Máltai Lovagrend Nagymesteri Palotájában folytatott megbeszélés végén Sulyok Tamás magyarországi látogatásra invitálta a nagymestert, aki tisztelettel elfogadta azt - közölte a Sándor-palota pénteken az MTI-vel.
"Magyarország büszke ezeréves múltjára, keresztény alapokon nyugvó államára és annak minden örökségére. A Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi jelenléte évszázadokra nyúlik vissza, ezért kapcsolataink igen gazdagok" - hangsúlyozza a közlemény.
Emlékeztetnek: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat keletnémet menekültek tízezreit fogadta be a zugligeti templomnál kialakított táborban, s ezt a szellemiséget azóta is őrzik. Segítettek a délszláv háború menekültjein, a vörösiszap-katasztrófa áldozatain, a 2015-ös migrációs válság során, illetve napjainkban is, a Magyarország szomszédságában zajló ukrajnai háború elől elmenekülők vonatkozásában is.
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Ferenc pápánál tett látogatást Vatikánvárosban. Részt vett azon a magánkihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, valamint a zarándoklatot lezáró szentmisén.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
- 16:54 Több mint másfélezer futó áll rajthoz pünkösdkor a legnagyobb magyar terepfutó versenyen
- 15:53 Kajak-kenu vk - Kopasz győzött, három magyar érem szombaton délután
- 14:52 Bukarestben bérmált magyar fiatalokat Erdő Péter bíboros
- 13:01 Krausz Ferenc: Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06