Kormány
Szentkirályi Alexandra: január 1-jétől újabb 15 százalékkal nőttek a nyugdíjak
A nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra - mondta a kormányszóvivő.
2023.01.03 10:34MTIA nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookra kedden feltöltött videójában.
A kormányszóvivő elmondta: az új év újabb nyugdíjemelést hozott; január 1-jétől újabb 15 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Ez átlagnyugdíjnál havi 27 120, illetve a 13. havi nyugdíjat is figyelembe véve évi 352 560 forintos emelést jelent - mondta.
Hozzátette: a kormány a mostani emeléssel megelőlegezi az idénre becsült inflációt, ami a háború és a brüsszeli szankciók miatt jóval magasabb, mint az előző években volt. Ennek az az oka, hogy a brüsszeli szankciók felhajtják az inflációt és ezzel együtt egész Európában nőnek az energia- és élelmiszerárak - jegyezte meg.
Kiemelte: ha a becsültnél magasabb lenne a valós infláció, akkor - ahogyan tavaly is megtették - idén is ki fogják egészíteni a nyugdíjakat.
A kormányszóvivő szólt arról is, a nyugdíjasok megélhetését nemcsak a szankciós inflációt követő nyugdíjjal, hanem az élelmiszerár-stopokkal és a rezsicsökkentéssel is segítik.
A magyar rezsicsökkentés Európában egyedülálló, nélküle a gázért és az áramért a többszörösét kellene fizetni az időseknek is. A rezsicsökkentés fenntartásának köszönhetően a magyar családok és nyugdíjasok legalább 181 ezer forintos támogatást kapnak a kormánytól minden egyes hónapban - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.
A kormányszóvivő arról is beszélt, a szankciós áremelkedésektől az élelmiszerár-stoppal védik a nyugdíjasokat, amit a kormány április végig fenntart.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:26 Négy minisztériumi területhez jutottak el a drogpolitikai reformjavaslatok
- 12:15 Rémálom Gyömrőn - szöget tett valaki a gyerekeknek szántt halloweeni édességbe
- 10:00 Favágók állították meg az erdőben Szendőfi Balázst, váratlan fordulatot vett a találkozás
- 8:10 Megújulnak a balatoni vasútállomások, de két helyszín kimarad
- 6:15 Drámai méreteket öltött az Ebola-járvány
- 22:09 Megmentették a kutyáját, mégis nekik esett a gazdi
- 20:51 51 milliárdot fordítanának az elöregedett vízvezetékekre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


